Resident Evil 6
Resident Evil 6 – Playstation 4
Tíz év telt el a Raccoon Cityben zajlott incidens óta, és több, mint három év telt el a Resident Evil 5-nek a megjelenése óta. Az Egyesült Államok elnöke annak reményében, hogy megakadályozhatja a bioterrorista tevékenységek megszaporodását, úgy döntött, hogy eljött az ideje az igazság nyilvánosságra kerülésének. Leon S. Kennedy az elnök oldalán áll, mivel barátok is, még Raccoon Cityből. A bioterrorista támadás után Leon kénytelen szembenézni a megváltozott elnökkel, és kénytelen meghozni élete legnehezebb döntését is. Eközben Chris Redfield, a Bioterrorism Security Assessment Alliance tagja megérkezik Kínába, ami szintén bioterrorista fenyegetés alatt áll. Egyetlen ország sincs biztonságban ezektől a támadásoktól, a világot összetartja a közös félelem, mert úgy vélik, hogy már nincs remény.
Most először a sorozatban összefog a két kedvelt szereplő, Leon és Chris, hogy együtt nézzenek szembe ezzel a példa nélküli fenyegetéssel. Új szereplők is csatlakoznak hozzájuk ebben a kegyetlen, drámai horror élményben, mindegyikük saját, egyedi perspektívákkal.
A Resident Evil 6 egy újabb nagy mérföldkő a veterán akció-horror sorozat történetében: korábban nem volt még példa arra, hogy 600 fejlesztő dolgozzon egyszerre egy játékon. Ez a hatalmas szám lehetővé tette a Capcom számára azt, hogy masszív tartalmat és gyönyörű grafikát egyszerre kapjunk: a Resident Evil 6 nem csupán szebb, mint elődje, hanem jóval tartalmasabb és töményebb is annál. Több teljesen különböző fő történetszálat játszhatunk majd végig, amelyek más és más zónákkal, más feladatokkal és más főszereplőkkel várnak ránk, ami az elvarratlan szálakkal foglalkozik. A Resident Evil 6 továbbfejlesztett irányítással jelentkezik, ami azt jelenti, hogy immáron semmi nem állhat a megkötések nélküli lövöldözés és mászkálás útjába. A fejlesztők gondosan ügyeltek arra, hogy egy folyékony, kézreálló irányítás várjon majd ránk – és erre szükségünk is lesz, hiszen a játék minden oldalról önti majd karaktereinkre a különböző fenyegetéseket.
Elfogyott
Terméktulajdonságok
Súly | 0.2 kg |
---|---|
Gyártó | Capcom |
Termék állapota | Használt |
Garancia | 3 hónap garancia |
Műfaj | Akció és horror |
Platform | PlayStation 4 |
Online játéklehetőség | Igen |
Maximális játékosok száma | 2 |
Játékminősítés | 18 év fölött |