Főoldal » Termék » Little Big Planet 2 Extras Edition
Sold Out
Little Big Planet 2 Extras Edition PSXShop

Little Big Planet 2 Extras Edition

PlayStation 3 – Little Big Planet 2 Extras Edition

A Sony egyik legfontosabb játéka 2009-ben a Little Big Planet volt. Ez az a játék ugyanis, ami bár első pillantásra “csupán” csak egy platformjátéknak tűnhet, ahol a cél a különböző pályák elejétől a végéig eljutni ugrándozással és kapcsolók használatával, valójában azonban sokkal, sokkal több volt annál. A Media Molecule fejlesztőcsapata ugyanis közzétette a játékban azt a pályaszerkesztőt, amivel ők is elkészítették a játékban megtalálható pályákat: a LittleBig Planet pedig megjelenése után nem sokkal igazi közösségi játékká vált, több mint egymillió, más játékosok elkészített, hihetetlenül változatos pályával. Ez nagyjából azt jelenti, hogy nincs olyan ember, aki minden egyes elkészült pályát végig tudna játszani, hiszen folyamatosan készülnek új és új kihívások, a pályákat pedig természetesen mi is értékelhetjük, ha nagyon tetszett, vagy ha nem tartottuk megfelelőnek. Ez a bájos Sackboy és baráti köre most visszatért a második részre, amiben nem csak az eddigi, már az első részhez elkészített pályákhoz férhetünk hozzá teljesen ingyen, de lehetőségünk adódik arra is, hogy immáron több pályát “világokba” fűzzünk – és bármilyen stílusban alkothatunk. A LittleBig Planet 2 már nem egyszerű játék – inkább egy eszköz a játékok teremtésére!

Elfogyott

Kategória: .

Terméktulajdonságok

Súly 0.2 kg
Gyártó

Sony

Termék állapota

Új

Garancia

3 hónap garancia

Műfaj

Move

Platform

PlayStation3

Online játéklehetőség

Igen

Maximális játékosok száma

4

Játékminősítés

7 év fölött